[PDF] [PDF nyomtatáshoz]

Evangélium
Asszony, nagy a te hited!

Abban az időben:
Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.

Mt 15,21-28 [igenaptár] [szentiras.eu] [görög]


Elmélkedés (felnőtteknek)
Uram, nekem Te kellesz.
Első hallásra meglehetősen zavarba ejtő a mai evangélium, hiszen Jézus mintha nem venne tudomást egy kétségbeesett édesanyáról. Pedig Jézus hallgatása nem közöny: nemcsak a leányát akarja meggyógyítani, hanem az asszony hitét is ki akarja bontakoztatni. Máté hangsúlyozza, hogy ez az asszony kánaáni, vagyis pogány volt, olyan közegből érkezett, ahol sokféle istenhez, babonához és kuruzslóhoz lehetett fordulni. Jézus ezért mintha lassan elvezetné őt attól, hogy egyszerűen csak egy csodát kérjen tőle, odáig, hogy valóban őt válassza. És az asszony nem fordul el akkor sem, amikor Jézus hallgat, sem akkor, amikor nem kap azonnal választ. Nem keres más „istent”, más megoldást, hanem ott marad Jézus előtt. A kutyákról szóló különös párbeszédben pedig végül azt mondja: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Mintha azt mondaná: „Nem követelőzöm, nem azt mondom, hogy nekem jár valami; nekem te kellesz, és elég az is, amit te adsz.” Ezért Jézus végül nemcsak a leányát gyógyítja meg, hanem kimondja róla: „Asszony! Nagy a te hited!”
Talán nekünk is ezt a hitet kell megtanulnunk: nemcsak akkor ragaszkodni Istenhez, amikor azt teszi, amit kérünk tőle. Mert lehet, hogy amikor mi azt kérdezzük: „Uram, miért nem teszel semmit?”, ő közben éppen bennünket formál. A hit végül nem azt jelenti, hogy mindent értek Istenből, hanem azt, hogy akkor sem keresek mást, amikor nem értem őt. Ott maradok előtte, és kimondom: „Uram, Te vagy az. Nekem Te kellesz.”

Kézzel
„kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!”
A gonosz szellem olyan mint az árny. Beárnyékolja életünket. A felénk áradó fényt megváltoztatja.
Fordítsuk ezt most a magunk javára és játsszunk árnyjátékot. Kéz-árnyjátékot, melynek igen nagy hagyománya van a keleti kultúrákban.
Íme néhány ötlet:


Képek: webtanitoneni

Lábbal
„Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!”
Látogassunk meg kutyamenhelyet.
A legtöbb menhelyen élő kutya alig várja, hogy valaki személyes kapcsolatba lépjen vele. A menhelyi gondozóknak csak néhány percnyi idejük van egy-egy kutyára. Ha ráadásul sétáltatásra is vállalkozunk, nagy örömet okozunk vele a kutyáknak is meg a menhelynek is.
Néhány budapesti vagy környéki menhely:
Noé Állatotthon – XVII. kerület, Csordakút utca vége
http://www.noeallatotthon.hu
Rex Kutyaotthon Alapítvány – Újpest
https://www.rex.hu/hu/onkentesseg/onkenteseknek/
Vigyél Haza Alapítvány – Budapest
https://vigyelhaza.hu/legyel-onkentes/
Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület – Budapest
https://herosz.hu/onkentesseg/

Kép: noeallatotthon.hu

Szívvel
Imádkozzuk el a mai vesperás imádságát
antifóna 2Kor 4,11
Életünk folyamán váltig * halálra szánnak Jézusért minket, hogy Jézus Krisztus élete is láthatóvá legyen halandó testünkön.
Újszövetségi ének (2Kor 4,8-11.14.16-17) • Isten ereje az emberi gyöngeségben
Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak, * kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk.
Üldözést szenvedünk, de nem vagyunk elhagyottak, * földre terítenek, de el nem pusztulunk.
Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, * hogy Jézus élete megnyilvánuljon halandó testünkön.
Életünk folyamán váltig halálra szánnak Jézusért minket, * hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön.
Aki az Úr Jézust föltámasztotta, * Jézussal minket is föltámaszt.
A külső ember bennünk romlásnak indult, * a belső megújul napról napra.
A könnyű szenvedés, amelyben most van részünk, * a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg nékünk.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
Miképpen kezdetben most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
antifóna 2Kor 4,11
Életünk folyamán váltig * halálra szánnak Jézusért minket, hogy Jézus Krisztus élete is láthatóvá legyen halandó testünkön.
Forrás: kattima.hu

Szájjal
Epres-rebarbarás morzsás süti
A lehulló morzsák is milyen kincsek, hiszen jóllakhatunk velük. Ha erős a hitünk.
Ehhez ajánlunk egy könnyen elkészíthető morzsa-sütit – vagy crumble-t.

Hozzávalók:
A morzsához:
- 10 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 5 dkg darált mandula
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 csipet só
A tésztához:
- 25 dkg vaj
- 20 dkg porcukor
- 4 db tojás
- 25 dkg liszt
A töltelékhez:
- 30 dkg eper
- 20 dkg rebarbara
- 20 dkg cukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 2 ek étkezési keményítő
- 1 cm gyömbér
Elkészítés:
Az epres-rebarbarás morzsás sütihez elsőként elkészítjük a morzsát. A fagyos vajat nagy lyukú reszelőn egy tálba reszeljük, azután hozzákeverjük a lisztet, a darált mandulát, a vaníliás cukrot és a sót. Az így kapott morzsás állagú keveréket a fagyasztóba tesszük, hogy jól lehűljön, mire szükség lesz rá.
Ezután összeállítjuk a tésztát. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük. Egyesével beledolgozzuk az egész tojásokat, minden darab hozzáadása után alaposan eldolgozzuk a masszában. Végül hozzáadjuk a lisztet, és sima tésztává keverjük. A masszát egy sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe simítjuk.
Az epres-rebarbarás morzsás süti töltelékhez az epret megtisztítjuk, szükség szerint feldaraboljuk. A rebarbarát meghámozzuk, felkockázzuk. Keverőtárba tesszük a feldarabolt epret és rebarbarát, összeforgatjuk a cukorral, a vaníliás cukorral, az étkezési keményítővel és a meghámozott, nagyon finomra reszelt gyömbérrel. A keveréket egyenletesen eloszlatjuk a tepsiben lévő nyers tésztán.
A süteményt a 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 20 percig sütjük. Ezután kivesszük, a tetejére morzsoljuk a lehűlt mandulás morzsát, majd visszatoljuk a sütőbe, és készre sütjük további 20 perc alatt. Ezalatt a morzsás réteg aranybarnára pirul, a gyümölcs pedig szaftosra sül – így lesz tökéletes az epres-rebarbarás morzsás süti.
Recept és kép: mindmegette.hu

Füllel
„Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!”
Hallgassuk, vagy inkább énekeljük együtt a Boanergész Uram irgalmazz (Jézus, Dávid fia) kezdetű énekét.

Szemmel
Jean-Germain Drouais: A kánaáni asszony Krisztus lábainál (1784)
A kánaáni (vagy szír-föníciai) asszony történetét, aki lánya gyógyulásáért térdelve könyörög Jézushoz (Máté 15,21–28), a művészettörténetben „Krisztus és a kánaáni asszony” címen szokták ábrázolni.
Ez a Louvre-ban őrzött neoklasszicista remekmű a legdrámaibb ábrázolás. Az asszony a földön térdelve, kitárt karokkal könyörög Jézushoz a tanítványok gyűrűjében.

Szöveg: AI
Kép: wikimedia.org

Ésszel
A, B, C vagy ABC?
Az alábbi kérdések és válasz opciók segítenek értelmezni a mai evangéliumot. Válasszuk ki a helyes választ. Van ahol több jó megoldás is található.
- Melyik vidéken járt Jézus a MT 15,21-28 evangéliumi részletben?
a. Tirusz és Szidon
b. Tigris és Eufrátesz
c. Jeruzsélem - Mi gyötri a kánaáni asszony lányát?
a. hasfájás
b. súlyos betegség
c. gonosz szellem - Mi volt Jézus első reakciója az asszony hallatán?
a. orvost ajánlott
b. szóra sem méltatta
c. rögtön teljesítette kérését - Mit mondtak a tanítványok Jézusnak?
a. „Küldd el őt”
b. „Elviszünk az asszony lányához”
c. „Az asszony nem tartozik Izrael népéhez” - Mi a „kánaáni asszony hite” evangéliumi részlet fő mondanivalója?
a. A kitartó imádság meghallgatásra talál.
b. Az alázatos hit nagy érték.
c. Jézus megjutalmazza a valódi hitet. - Üzenet ma
a. Imádságunkban legyünk kitartók és alázatosak.
b. Isten minden embert szeret, és nem tesz különbséget származás, nemzetiség vagy társadalmi helyzet szerint.
c. Bízzunk Jézusban akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem kapunk azonnal választ.
A rejtvény megfejtése beküldhető e-mailen (csaladisziv kukac csaladisziv.hu), vagy itt: [Google ürlap]
A megoldást a következő héten közöljük.

Felnőtt fejjel
Jézus-ima
Ezen a héten minden nap mondjuk el a Jézus-imát.
„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Technika: A fohászt ritmikusan, a légzéssel összehangolva, sokszor ismétlik. Belégzéskor gyakran a „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia”, kilégzéskor pedig a „könyörülj rajtam, bűnösön!” rész hangzik el.

Kép: pemptousia.com

Megfejtés
Itt megtudhatod
A múlt heti rejtvény megfejtése:
1. J; 2. E; 3. B; 4. I; 5. C; 6. H; 7. F; 8. K; 9. A; 10. L; 11. D; 12. G
